bejelentkezés

(regisztráció)

Szólj hozzá! »

név:
[e-mail]:
tárgy:
hozzászólás:
kód: captcha image

Miki – blog

Montenegró, Bobotov Kuk; Horvátország

#515 – Miki

2006-08-26 00:00:00

összes kép

2006. augusztus 20 – 25.

vasárnap

Hajnali 3-kor érkeztem haza a cserkésztáborból, eléggé megviselt állapotban. Sok választásom azonban nem volt: vagy itthon maradok és lemaradok Montenegró legmagasabb csúcsáról, vagy nekiállok pakolni. Az utóbbit választottam, bár nem sokon múlt, hogy nem aludtam el közben...

Pontosan érkeztem a 1/2 7-es találkozóra a Városmajori Templom elé. Péter is perceken belül megjelent. A csomagokat gyorsan a csomagtartóba hajítottuk, ahol bőven volt még hely, hála az óriási csomagtérnek, és már indultunk is délre. Innentől kezdve jódarabig csak részleges információkkal rendelkezem, mert legyűrt az alváshiány.

Annyi bizonyos, hogy a másik autó defektet kapott az M7-esen és így máris némi késére számíthattunk. Augusztus 20-a lévén azonban nem volt lehetőségünk megjavíttatni Magyarországon.

Elsőnek érkeztünk Mohácsra, ahol volt időnk egy kis kávészünetre, majd 9-kor befutott Adri a busszal, és hamarosan a másik autó legénységével is találkozhattunk személyesen. Útnak indulhattunk végre teljes létszámmal.

Gond nélkül átmentünk két határon, néha kicsit eltévedtünk, de így is egyre közelebb kerültünk Montenegróhoz. Útközben a pótkereket is sikerült megjavíttatnunk. 5000 Ft-ért kaptunk egy futózott gumit, szereléssel együtt. Így már nem kellett többé aggódni a kerekek miatt. A harmadik határátkelőhely felé közeledve azonban kezdett elhagyni minden bátorságunk. Az út E762 néven fut, állapta azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Sok helyen egysávos, az aszfalt helyenként rég lekopott róla, korlát nincs és éles kanyarokkal halad a meredek hegyoldaban. Péter – hogy a jobboldali szakadék ne zavarja – inkább átült a volánhoz. A lányok közben hangosan sóhajtoztak és néha eltakarták a szemüket. Mindezek ellenére gond nélkül érkeztünk meg a harmadik határállomásra, ahol már kezdett sötétedni. Tíz perc múlva már Montenegróban folytattuk utunkat, keresve azt a kis leágazást, ami a csúcs felé irányítaná csapatunkat.

Bár a napi tervben a csúcs alatti táborozás szerepelt, az aszfalt teljes elfogyása a céltól 20 km-re megállásra bírt minket. Gyors vacsora után sátrat vertünk egy temető mellet, illetve ketten a temetőben bivakoltunk, mert ott egyenletessebb volt a talaj és szebb a fű. Mivel még bőven volt lemaradásom, így hamar elnyomott az álom.

hétfő

Reggel gyönyörű helyen ébredtünk, talán ennek is köszönhető, hogy az idővel nem bántunk elég takarékosan. Útközben még párszor megálltunk fényképezni, kosaraztunk volna a hegyoldalban, ha lett volna nálunk labda, csodálkoztunk a meggyűrődött tájon és lassan megérkeztünk a gyalogút elejéhez, de az idő már 11 felé járt. Negyed óra enyhe emelkedő után a hegy lábánál Pétert tériszonya visszafordulásra kényszerítette, mi pedig az útjelzést nem figyelve nekivágtunk az emelkedőnek. Ez komoly hiba volt, sorra potyogtak a kövek, így gyorsan kimenekültünk a veszélyes völgyből, szerencsére sértetlenül. Kicsit hógolyóztunk, fürödtünk (a két Balázs, akik osztoztak egy fürdőnadrágon) és lassan közeledtünk a csúcshoz a gyönyörű tájon. Az út ismét meredekebb lett, végül úgy tűnt, hogy nem is lehet feljutni. Aztán mégis csak megtaláltuk az útmutató jelzéseket és az út is előkerült. Ha nehezen is, de feljutottunk a csúcsra. 2523 méter. Csúcsfotó, némi nasi, bejegyzés a vendégkönyvbe megemlítve KöZó érdemeit és pecsét az útlevélbe. Vajon mikor kötnek majd bele a határőrök? Sokat nem időzhettünk fönt, mert az idő múlt és az egyre növekvő szél is indulásra öszötkélt bennünket. A túra azonban még nem ért véget. Úgy döntöttünk, hogy a jégbarlang még beleférhet a napba, bár tudtuk, hogy húzós lesz. Meredek kavicsos ereszkedés kezdődött, ahol csak lassan tudtunk haladni. Később az út kétharmadánál többen inkább a visszafordulást választották, de páran kitartottunk. Megbeszéltük az utitervet és feszített tempóban legyűrtük az utolsó szakaszt. Rövid pihenő és fényképezés után azonban nekünk is igyekeznünk kellett, nehogy idő előtt ránksötétedjen. Én a kocsikulccsal a zsebemben megpróbáltam beérni csapatunk négy női tagját, akiknél még lámpa sem volt, ha rájuk sötétedne. Végül három részletben érkeztünk vissza a kocsikhoz, a vége már sötétben fejlámpákkal. Péter már mindent elrendezett, vizet és sátorhleyet keresett, így rövid autókázás után felépíthettük a tábort. Majd vacsora és zuhantunk is az ágyba.

kedd

Még szebb helyen ébredtünk, mint előző nap. Reggeli után végre mindenki megláthatta a második napja hiányolt forrást. Civilizált vidékre érve végre vásároltunk. Nagyrészt kenyeret – kétféle halmazállapotban. A tegnapi nap levezetéseként mára csak rövid gyalogtúrát terveztünk, meglátogattuk Európa legmélyebb kanyonját. Legalábbis fölülről benéztünk. A látvány gyönyörű volt, csak szerintem ez egy közönséges völgy és nem kanyon. Azért megérte, annál is inkább, mert útközben teletömtük magunkat málnával és szamócával.

Miután hegyividéki céljainkat teljesítettük, délnek vettük az irányt a tengerpartra. Jódarabig azonban csak 30-40-es átlaggal tudtunk haladni, pedig szívesen csobbantunk volna már a hűsítő habokba. Később szerencsére javult a helyzet. Elértük a fővárost, láttunk pihenő embereket útkereszteződésben egy óriásplakát lábai közt függőágyban pihenni, virágboltot telis-tele művirágokkal, majd végül megpillantottuk a tengert. Eltartott egy darabig míg leereszkedtünk a szerpentínen, aztán a hirtelen megjelent tengerparti emberáradat elől bemenekültünk az első kempingbe.

Vacsi után a többiek sétálni indultak, én pedig az ágyamba. Másnap azt mondták, nem maradtam le semmiről...

szerda

A reggelre kitűzött korai indulást majdnem sikerült tartani, amikor megjelent Misi Ausztriából. Elmesélte, hogy előző este majdnem kirabolták, alig tudott elrohanni. Ha lehet szeretne velünk tartani Horvátország felé. Végül a másik autóból átpakoltak hozzánk némi csomagot, meg a srácé is hozzánk került, és immár tizen folytattuk utunkat Kotor felé. Itt megtekintettük a fellegvárat, hogy mozgáshoz szokott tagjaink ne nagyon sorvadjanak el, majd rövid városnézés után fürdeni mentünk. Misi is velünk tartott.

A "sok" sport után megéhezve megkerestük a Péter által javasolt éttermet. Gyönyörű helyen, finom kaja, borsos áron, de megérte. Mondom én. Adri és Bara, akik halat választottak, lehet, hogy kicsit tiltakoznának. Negyedik határátlépésünk után ismét Horvátországban voltunk. Naplementére értünk Dubrovnyikba, és sötét volt már mikor betértünk egy tengerparti kempingbe.

Volt szó róla, hogy Makarskáig megyünk és ott hegyet mászunk másnap, de a tűző napsütés lehetősége a kopár hegyoldalon és megfáradt lábaink végül eltántorítottak a megvalósítástól.

csütörtök

Közös megegyezéssel végül Medjugorje mellett döntöttünk aznapi uticélnak, de előtte egy kiadós tengeri pancsolás várt ránk. Fürdőzéssel és búvárkodással telt a délelőtt, bár sajnos nem sok kagylót és csigaházat találtam a tengerfenéken.

Három határátlépés után 2 óra felé érkeztünk Medjugorjéba. A kemping (köves és zsúfolt, többnyire lakókocsikkal) megtekintése után úgy döntöttünk nem húzzuk az időt szálláskereséssel, inkább a tengerparton töltjük a következő estét is ha nem akad valami jó hely. Itt vettünk könnyes búcsút Misi barátunktól, aki immár a pénteken Graz-ba induló buszt részesítette előnyben. Leparkoltunk a templom mellet, kinéztük a 7 órás misét, kávéztunk és nekivágtunk a Krizsevácnak. Adri és én megpróbáltuk mezitláb. A keresztút állomásinál kicsit pihenhettünk. :) Lefelé azonban nehezebb volt a szúrós köveken, így a társaság gyorsabbik fele egy órát sörözhetett a hegy lábánál. A késésért nem kaptunk szemrehányást.

A mise után hirtelen ránktörő éhség újabb programmódosítást eredményezett: irány a pizzéria. Utána vissza a tengerpartra. Persze megint sötétben vertünk sátrat, már majdnem éjfélkor.

péntek

A reggeli utánra tervezett fürdőzést hatalmas vihar próbálta elmosni, de azért voltak akik kitartottak. Néha kinéztem a víz alól, hogy a villám nem csapkod e túl közel, de az ömlő esőcseppek nem tehettek nagy kárt bennem. A fenéken amúgy is minden vizes volt...

11-kor búcsút vettünk a másik autótól, és Split felé indultunk. Ők még egy éjszakát maradtak. Másfélórás programként beiktattunk egy bevásárlóközpont-keresést, de ami igazán megnehezítette hazajutásunkat, az az összesen 16 km hosszú ácsorgás volt a Budapest felé tartó autópályán. A tűző napsütés azonban már nem nehezítette életünket, esős, egyre hűvösebb időben haladtunk hazafelé. Kilencedik és egyben utolsó határátlépésünk már sötétben történt. Magyarországon ugyan az M7-es hiányosságai próbálták akadályozni előrejutásunkat, de végül minden nehézséget túlszárnyalva, épségben hazaértünk.

Idén újabb csúcsot hódítottunk meg.

  GNU AGPLv3 mrd.hu