bejelentkezés

(regisztráció)

Szólj hozzá! »

név:
[e-mail]:
tárgy:
hozzászólás:
kód: captcha image

Miki – blog

GrossGlockner

#518 – Miki

2004-05-03 00:00:00

összes kép

2004 április 29. - május 2.

Csütörtök (április 29.)

Hajnali 4 óra. Kinézek az ablakon. Ott áll a motorom felpakolva. Indulni kéne. Újabb kaland kezdődik. Vajon mit gondolnak a szomszédok ilyenkor?

Kicsit elkések. Gyorsan pakolunk. Szerencsére Zoli rákérdez, hogy az én bakancsomat hozta-e. Nem, a Péteré az, ami fél számmal kisebb. Sebaj, a lakásuk útba esik. Kicseréljük és már indulunk is. 5 óra 30.

A határnál nagy a sor, de 20 perc alatt átjutunk. Sietnünk kell, késésben vagyunk.

Az emlékek összefolynak. Erdők, mezők, felhők, később havas csúcsok. Közeledünk. Hol ébren, hol nem.

Lienzben megállunk. Gábor vesz egy hágóvasat, mert olcsóbb mint otthon.

Már nincs sok. Még egy utolsó meredek kanyargás. Lucknerhaus. 14 óra, 1918 méter.

Pakolunk a parkolóban. Szétosztjuk a kaját. Egyre nehezebbek a zsákok. A papák elindulnak, aztán lassan mi is utánuk. Az idő negyed 4-re jár.

Lucknerhütte, 2241 méter. Itt végre letehetjük a csomagokat. Megpróbáljuk a papákat felküldeni a teherliften, de a telefon túlvégéről nemleges válasz jön. Pedig már jól elhelyezkedtek. Hiába van ráírva: 250 kg, oder 2 Personen. Legalább a zsákoktól megszabadultunk.

Itt végre felcsatolunk. Eddig nem volt elég hó a léceknek. Már csak 560 méter hiányzik a mai célig.

Eleinte nehézkesen haladunk, aztán kezdünk hozzászokni a szokatlan mozgáshoz. Nézem az órám: 140-es pulzus, így pont nem izzadok meg. 5-8 méter/perc szintemelkedés. 5 méterrel számolva még 25 perc a ház. 8-ra felérek, aztán lassan a többiek is.

Megkapjuk a szobánk. 16 férőhelyes, de szerencsére csak mi lakunk benne.

Vacsora. Alig fér belénk, de enni kell. Ez szabály. Aztán egy búzasör (Prinzregant Luitpold) után nyomás aludni, holnap korán kelünk. Senkit nem kell bíztatni.

Péntek (április 30.)

Az idő nem túl fényes, és az előrejelzés alapján sem számíthatunk sok jóra. Így aztán a svédasztalos reggeli után csak hárman vágunk neki 9 körül az Erzherzog-Johann-Hütte felé vezető útnak. Zoli, Gábor és én. A felszerelést gondosan összeválogattuk, de így jócskán maradt mit cipelni.

Kezdetben jól haladunk, de az első meredek részen kezdek lemaradni. Mikor a többiek eltűnnek a szemem elől, én visszafelé indulok. 7 méter háton való csúszás után valahogy megállok. Túl jeges és meredek az út, a board nehezen veszi. Talán gyalog könnyebb lesz. Eleinte térdig süppedek minden lépésnél, aztán javul a helyzet. Majd feltűnik Zoli és Gábor és sarkukkal lépcsőt taposnak lefelé. Kiveszik a két darab boardot a kezemből, így már könnyedén feljutok én is.

Rövid pihenő után nekivágunk a viszonylag lapos Ködnitzkees gleccsernek. Elhagyjuk a 3000 méteres szintet, közben a gleccser is egyre meredekebb lesz. A föl-alá úszkáló felhőkben hiába kutatjuk célunkat, olyan távolba egyszer sem láthatunk el.

3300 méteren elhagyjuk a gleccsert. A léceket a sziklák közé fektetjük és a biztonság kedvéért egy nagy követ is teszünk rájuk. Előkerül a hágóvas és a jégcsákány. Innen már nem hosszú az út, de egyre meredekebb. Jobbunkon feneketlen mélység tátong, de a köd miatt ez csak ritkán látható igazán. Eszembe jut a vicc: „Nem szabad lenézni!”

Egy idő után drótkötél segíti feljutásunkat. Itt már gyorsan haladunk, a sziklákon való ugrálást jobban élvezem a csoszogásnál. Időnként meg kell állnunk pihenni, itt már jóval kevesebb a levegő a megszokottnál.

Fél 1-kor végre megpillantjuk a sűrű ködben a házat. A túlsó oldalán megleljük a bejáratot is. Sötét labirintusba kerülünk, csak nagy nehezen találunk rá a hálószobára. Hó itt is akad, mint szinte minden helyiségben. A hőmérséklet fagypont alatt van. Keressük a kályhát. A kéményben hó, a cső helye papírral betömve. A kályha hűlt helye mögött kormos a fal. Melegünk nem lesz az biztos, de még nem érünk rá ezzel foglalkozni. Ideje ebédelni. Előkerül a gázfőző, havat hozunk egy szatyorban és már készül is a csirkeszaftos tészta: „Knorr, minden nap új varázslat!” Sajnos a zacskóba a csirke már nem fért bele, de jelen helyzetünkben a szaft is jólesik.

A fogvacogva elköltött ebéd után dönteni kell a továbbiakról. Én javaslom az indulást, de a többiek inkább maradnának, bár sok reményünk nincs a csúcstámadásra. Tény, hogy olcsóbb mint a Stüdlhütte, bár egy persely és egy 7 Eurós felirat ott árválkodik a falon.

Lassan telik a délután, közben óránkénti rádiós kapcsolatban vagyunk a szülőkkel. 5-kor kiderül, hogy Jóska bácsi elhagyta Zoli övtáskáját, valahol a gleccser és a ház közti szakaszon. Benne útlevél, pénz és egyéb iratok.

Holnap korán indulunk megkeresni, csak ne essen a hó! Persze addig még sok idő van hátra és meglehetősen hideg a szobánk. Már a többiek sem olyan lelkesek, mint délidőben, de most már késő elindulni. Gábor ötletére elbarikádozzuk az ágyakat pokrócokkal és néhány szivacsmatrac is kerül az emeleti szobából.

Most már bizakodóbban nézünk az éjszaka elé, főleg mivel a főzőcskézés is emel néhány fokot a szoba hőmérsékletén. Persze a meleg pont a pokróc mögé nem megy be, pedig oda kéne igazán.

8-kor kiderül, hogy meglett a táska. Egy magányos turista megtalálta, leadta a házban és evett egy levest a tulajdonos számlájára, A táskában majdnem százszor annyi pénz volt, mint a leves ára.

Lassan eljön a lefekvés ideje, elfújjuk a gyertyát és pakolunk a függöny mögött, ahol lassan emelkedik a hőmérséklet. Lámpaoltáskor 3-4 C fok van, ami reggelre 6 C fokra emelkedik.

Szombat (május 1.)

Az éjszakát problémák nélkül átvészeljük és reggel alig akaródzik kimászni a zsákokból. Gábornak muszáj, 7-kor van a következő kapcsolatfelvétel. Minden rendben, a papák elindulnak fölfelé, mi lefelé, aztán majd valahol találkozunk.

Reggeli, főzőcskézés, teafőzés, pakolás. Alig bírunk enni valamit. Elsőként leszek kész, pedig ez ritkán szokott előfordulni. Nagyon lassan készülünk, pedig már tényleg indulnék. 9-kor még 10 percet várok rájuk a szakadó hóesésben, aztán végre ők is kievickélnek a pici ajtón.

30 cm friss hóban indulunk neki a meredélynek, hágóvassal a lábunkon, a drótkötélhez csatolva magunkat, mai néha eltűnik a hó alatt. Olyankor kicsit óvatosabban haladunk. Ahogy haladunk lejjebb a köd is kezd csökkenni. Több csoport túrázó közeledik felénk.

A sziklás részt hamar magunk mögött hagyjuk. Kikaparjuk a hóval belepett léceinket. A jégcsákány és hágóvas fölkerülnek a zsákokra. Snowboard készül a pár lécből. A köd éppen eltűnik egy időre, így nekivágunk. Először óvatosabban, aztán neki a lejtőnek.

A síkra érve már alig van erőm, émelygek, valamit enni kéne, de inni sem bírok. A kevés reggeli, a nagy magasság, egy kis napszúrás megtették hatásukat. A papákig szinte vízszintes úton Zoli húz maga után. Itt elválunk, mert a papáknak nagy a mozgásigénye, én viszont pihenni szeretnék, de nagyon.

Először kellemes csúszás lenne, de most minden kis huppanó fáj, aztán harántolás a meredek hegyoldalban a házig. Egy helyen lecsatolok, mert kicsit arrébb érkeztem a kelleténél. Sebaj, pár lépés az egész, mindjárt átvágok. Fél lábbal derékig tűnök el egy repedésben, most pont ez hiányzott! Nagy nehezen kievickélek, már csak a felcsatolás megy nehezen a meredek lejtőn.

Egyszer csak lassan megindul velem az egész hegyoldal, kicsit megrémülök, keresem merre meneküljek, mi futja még az erőmből! Aztán minden megáll. Körbenézek, sehol nincs nyoma, hogy a hó megmozdult volna. Biztos, ami biztos irány a legközelebbi szikla, ott pihenhetek nyugodtan. Valószínűleg én csúsztam csak és ezt érzékeltem lavinának.

Jó félóra ücsörgés után csatolok csak ismét, de sajnos szerelni kell. Mivel a szintet elvesztegettem meneküléskor, most enyhén másznom kell, az pedig snowboarddal nem megy. Fóka, síbotok elő, aztán lassan csoszogok a házig. 10 óra előtt érek oda, még pár kockára is marad erőm.

Lassan a többiek is megjönnek, de ezt már csak az ágyból érzékelem félálomban. Ők is ledőlnek. 3-kor ébredek, éhesen. Zolival lecipeljük a kaját a ház elé a padokra, de amint nekiállunk a hó is rákezd. Nem hagyjuk magunkat.

6-kor ismét megéhezünk, most a szoba előtti teraszon főzőcskézünk. Most már mindenki kipihent, vidáman falatozunk. Az idő is jobb kedvre derül, 7 körül az egész ház kint fényképezi a naplementét. Utána kipróbálom a házi mászófalat, közben a csapat fele (Gábor, Zoli és a papája) készülődni a holnap hajnali csúcstámadásra. Sietniük kell majd, mert délelőttre ismét rossz idő várható. Ők lefekszenek aludni, én inkább az étteremben sörözök és írom a beszámolót, amivel elég lassan haladok. 10-ig bírom.

Vasárnap (május 2.)

Hajnali 3. Nekem is muszáj kimászni? A reggelit fejlámpák mellett fogyasztják az indulók, én valahogy ránézni sem bírok a kajára. Utána öltözködés, végső pakolás, majd 4 körül nekivágnak az útnak. Pirkad már. Gábor bácsival nézünk utánuk az ablakból, míg végleg eltűnnek a sziklák mögött.

9-kor ébredünk, még pont elcsípem a megbeszélt adást. Jól vannak, mennek fölfelé. 10-kor semmi, aztán 11-kor újra összejön a kapcsolat. Az idő elromlott, nem mennek tovább, inkább indulnak az autóhoz. Csak a cuccokat juttassuk le valahogy.

Kapkodva pakolunk, próbálunk mindent begyömöszölni a lent maradt hátizsákokba. Rendezzük a szállást, a csomagokat a lifthez hordjuk és reméljük, hogy majd rendesen bepakolják. Mi nem tudjuk, mert még tele van.

12-kor már csúszunk is lefelé. Azt mondják már ők is közel vannak. Negyed óra múlva találkozunk és 1 óra kell míg leérünk a Lucknerhüttéig. A cuccokra várni kell még egy kicsit, de a papákat elindítjuk a következő állomáshoz, ahova tovább küldjük még a zsákokat. Végre ez is megvan, indulunk tovább. Helyenként füves részeken csúszunk át, de azért leérünk a csomagokig. Itt már nehezebben megy a dolog. Próbálunk a patak bal partján még megmaradt havon ereszkedni, de a nehéz zsákokkal nem boldogulunk könnyen. Végül marad a gyaloglás az autóig, ahova negyed 3-ra érünk. Végre tiszta ruhát vehetünk, bepakolunk és egy óra múlva már Budapest felé száguldunk.

VÉGE

  GNU AGPLv3 mrd.hu