Utolsó hozzászólások

Miki [2017-11-25 00:02:33]
» gombavizsgálat

[újonc] [2014-03-14 21:33:00]
» túra

Miki [2013-04-29 10:05:58]
» kis gomba, nagy gomba

[Valaki] [2013-04-28 00:42:56]
» OK

[Valaki] [2013-04-28 00:29:39]
» Milyen cím?

bloggerek

Miki

bejelentkezés

(regisztráció)

Igen - A katolikus közösségek lapja
RSS 2.0
Miki – blog
Mont Blanc

#521 – Miki

2001-06-24 00:00:00
Módosítva:
2010-08-24 16:29:10

nincs hozzászólás

összes kép (74)

2001 június 14-23.

Június 14. (csütörtök):

Délután 3-kor indultunk Budapestről, hosszas előkészületek után...

Június 15. (péntek):

Éjszaka 3 órát aludtunk Svájcban egy parkolóban, majd 10 órakor érkeztünk meg Chamonix-ba (Franciaország).

Első lelkesedésünkben távcsővel kezdtük pásztázni a középső utat, melyen túrasível szerettünk volna feljutni. Egy nyom sem volt...

A nap sütött, csak lassan kezdett felhősödni. Úgy döntöttünk, hogy az információnál próbálkozunk tovább, ahol megkaptuk az időjárás jelentést, rengeteg prospektust és menetrendet a TMB fogaskerekűhöz, ami aznap kezdte meg működését, lévén a nyári szezon első napja. Az előrejelzés tovább erősítette reményünket (hogy feljutunk), mert hétfőtől továbbra is javuló időt jelzett, mint azt már itthonról is láttuk az Interneten (http://chamonix-meteo.com/bul/metPreMatEn.php).

Utunk a hegyek házába (Office de haute montagne) vezetett, ahol sok hasznos információt szereztünk. Megtudtuk, hogy a napokban esett sok hó miatt a középső út lavinaveszélyes és napokig tarthat, míg a tömörödés miatt csökken a veszély. A jobb oldali úton lehetne feljutni, a rossz idő miatt egyelőre ott sem javasolják az indulást. Várjunk hétfőig, akkor többet és biztosabbat tudnak majd mondani. A házban számítógépek is működnek, melyeken műholdfelvételek láthatók az elmúlt pár óráról. Így jól láthattuk, hogy hogyan fordul el és halad észak-kelet felé a felhős, csapadékos időjárás.

Végiggondolva az információkat, úgy látszott, hogy legtöbb esélyünk a jobb oldali úton lesz a feljutásra. Hogy spóroljunk, kocsival akartunk minél magasabbra menni, mert a felvonó és vonatjegyek elég drágák. Ezért B-be mentünk, ahonnan 3/4 óra gyaloglással megközelíthető a fogaskerekű. A meredek utat csak kényszerpihenővel vette a Skoda, de ráértünk és legalább nyugodtan megebédeltünk. Fölérve a faluba megtaláltuk a parkolót és sétálni indultunk. Az egyik fogadó mögött kutat is találtunk, így mindennel el voltunk látva, hogy az éjszakát itt töltsük. Később találtunk egy elhagyott házikót, amit az elkövetkező két napra birtokba vettünk. Itt nyugodtan tudtunk főzni és az éjszakai eső is kevésbé aggasztott, mintha a néha beázós sátramban aludtunk volna. Bár a kőlapokból álló tető sem volt teljesen vizzáró, maradt annyi száraz hely, hogy a matracokat megfelelően elhelyezve, ne egy pocsolyában ébredjünk.

Június 16. (szombat):

A mai napra jégmászást terveztünk a B. gleccseren, de sajnos az időszakosan szakadó eső elmosta. Nem baj, legalább kialhattuk magunkat a kocsiban a hosszú utazás és reggeli koránkelés után...

Később ismét meglátogattuk az információt és a hegyek házát és begyűjtöttük az új adatokat. Az időjárásban továbbra is javulás volt várható, így elhatároztuk, hogy másnap nekivágunk az útnak. A zárható mosdóban a tisztálkodást is sikerült emberi körülmények között megejtenünk, amire nem nagyon számíthattunk a elkövetkező időkben.

Délután sétálgattunk a városban, képeslapot vettünk és majdnem egy térképet is, amikor kiderült, hogy Frankon kívül bizony más valutával nem tudunk fizetni. Az pedig kellett a fogaskerekűhöz, sőt egy-két Frank még hiányzott is. A bankok persze zárva voltak szombat délután. Hamarosan egy színes neonfeliratra bukkantunk: CHANGE 24/24. Az ajtót közelebbről szemügyre véve persze kiderült, hogy 7-kor bezár. Nem halogattuk tovább a pénzváltást, így már nyugodt szívvel ülhettünk be a misére.

Aztán vissza a parkolóba a kis kőházunkhoz. Jó hasznát vettük Zoli esernyőinek, mert mondanom sem kell, hogy megint zuhogott. Gyors vacsorafőzés, majd alvás.

Június 17. (vasárnap):

Felkelés, reggeli, majd kezdődött a pakolás. Az eső időnként finoman szitált. Összeszedtük, hogy mi fontos és mi nem, aztán elosztottuk a cuccot, és kezdődött a bepakolás. Nem lett könnyű. Ez persze nem ment ilyen gyorsan, mint ahogy leírtam. Dél elmúlt mire befejeztük. Úgy tűnt, a 1/2 3-as vonatot még elérhetjük, így neki is vágtunk gyorsan az emelkedőnek. Háromnegyed óra múlva fel is értünk, kicsit elázva és még volt negyed óránk az indulásig.

Jegyváltás, és itt jött a meglepetés. Az utazóközönség létszámára való tekintettel a 1/2 3-as vonat kimaradt, de majd jön egy 1/2 4-kor. Így is szerencsénk volt: tegnap egy fa esett a sínekre, örülhettünk, hogy jár egyáltalán. Megvettük a jegyet, 72 Frank volt a return. Belopództunk valami szállodaféleségbe, melynek nyitva volt az ajtaja, megettük a kajánkat, aztán már jött is vonat. Szaladtunk, mert 10 perccel hamarább érkezett és már indult is tovább.

Hatan ültek benne, egyenruhában, mind a vasúthoz tartoztak. A vezető hátul ült, elől pedig ketten lestek kifelé, hogy időben kikerülhessük a fákat, ha elénk lépnek... A jobb oldalon kinézve időnként aggodalom fogott el: egyre mélyebb szakadék szélén haladtunk és ez a járgány bizony meglehetősen hullámos kisvasúti síneken haladt. A közelébe sem ért a mi szép piros fogaskerekűnknek! Végre felértünk: 2300m! A lenti eső bizony hóeséssé alakult. Gyorsan behúzódtunk a kisházba és téliesebbé alakítottuk ruházatunkat, elkértük a ház telefonszámát, ha valami gond lenne. Persze az utat nem tudtuk, csak annyit, amit a tulaj elárult, hogy először jobbra, aztán balra és hogy öten mentek ma már előttünk. Persze a balra kanyarodást egyből elrontottuk, de elég gyorsan rájöttünk a hibára és innentől könnyedén követtük a nyomokat a nagyrészt havas úton.

Időnként megszűnt a hóesés és a köd is elszállt, így gyönyörködhettünk egy kicsit a látható sávban. A hóesés lassan kezdte betemetni a nyomokat, mire megtaláltuk a házat. Zoli éppen letette a hátizsákját, hogy elmegy körülnézni, amikor Veronikával egyszerre vettünk észre valami sötét, de nagyon szabályos háromszöget elősejleni a messzeségben. Zoli váltig állította, hogy az nem a ház. Persze ő a mögötte levő sziklát nézte. Aztán egy kicsit csökkent a köd és már biztosak voltunk a dolgunkban. Irány a ház. 3763 m. 2 - 2 1/2 óra alatt értünk fel.

Nagy a szemét és meleg sincsen, de legalább tető van a fejünk fölött. Amíg a vacsora készült én az emeleten felütöttem a sátrat, hogy legalább éjszakára kicsit melegebb legyen. Lefekvés előtt jól lehetett látni, hogy mi a holnapi cél: „csak” egy széles gerincen kell felmásznunk. Nem forgolódtunk sokat, hamar elaludtunk, a sok gyaloglás után.

Éjszaka kiderült, hogy vehettem volna még egy kicsit melegebb hálózsákot is, de leginkább a nyaki behúzó hiányzott. Minden mozdulatnál a mellkasomra húzott az állam mellett beszivárgó hideg levegő. Majd legközelebb...

Június 18. (hétfő):

Nem keltünk túl korán, így bizony mire befejeztük a pakolást, már több csapat is megérkezett a följebbi házból, és ebédhez készülődött. Furcsán néztek ránk, hogy mit is keresünk mi még itt.

Mi nem bántuk, hogy megvártuk őket, mert legalább a nyomaikat követhettük. Indulás után hamar kiderült, hogy az este látott út nem is olyan egyszerű, ahogy én kinéztem. Jól jöttek a nyomok! Az út nagy része köves terepen vitt, persze kellően behavazva. Egy idő után a ködben fogalmunk sem volt, hogy merre is járunk és mennyi lehet még hátra. Mentünk tovább. Egy helyen a biztonság kedvéért elővettük a kötelet, és biztosítással másztunk, egyébként nem volt nehéz az útvonal. 3 óra volt az út, de mikor megérkeztünk és láttuk a sátrazni tilos táblát, nem is ellenkeztünk. Gyorsan bementünk a fűtött házba és kifizettük a szállást (97 FRF). 3200 m-en voltunk.

Vacsorát főztünk és vizet olvasztottunk. Aztán irány az ágy.

Nem mertünk sokat inni vacsorára, mert a mellékhelység megközelítéséhez bizony a hágóvas is elkelt...

Június 19. (kedd):

Jót aludtunk a puha matracon, hálózsákban, két takaróval és kispárnával. Rájöttünk, hogy ekkora súllyal elég nehezen tudnánk teljesíteni a távot, ezért úgy döntöttünk, hogy a felesleget itt hagyjuk és majd visszafelé jövet összeszedjük. A kaja nagy része maradt, a hálózsákokkal, matracokkal és a sátorral egyetemben. Jelentős mértékben kevesebb lett a cuccunk, igaz 3 tejesládát megtöltöttünk.

A nap szépen sütött mikor nekivágtunk a kezdetben lapos, majd egyre meredekebb havas hegyoldalnak. Szépen látszott a következő ház, ahol az éjszakát tölteni akartuk. A havas részen könnyedén, bár nem gyorsan túljutottunk. Itt kezdődött a neheze. Első megpróbáltatásként a Grand Culoar-on kellett átkelnünk. Szerencsére egy hete szereltek fel keresztbe egy drótkötelet, mely segítségével végig kikötve kelhettünk át a meredek völgyön. Baj nélkül átjutottunk, persze hála a drótkötélnek, igen nehezen tudtunk volna leesni...

Innentől vált igazán meredekké az út és hogy még nehezebb legyen máló sziklákon vezetett. A hó szerencsére megfogta az apró köveket és így plusz lyuk nélkül maradt az otthonhagyott kobak nélküli fejünk. Lassan haladtunk fölfelé. A nehezebb szakaszokon drótkötél segítette haladásunkat, ahova karabínerrel is kikötöttük magunkat. Lenézve újabb és újabb csapatokat láttunk, amint jönnek fölfelé. Sokan csak reggel indultak el a fogaskerekűtöl...

6-kor érkeztünk meg, 8 óra út után a 3800 m-en levő házba. Szerencsére kaptunk szállást (97 FRF), bár egy óra hosszat bizonytalanságban voltunk, mert minden ágy le volt foglalva. Tele lett a 150 férőhelyes ház.

Gyors vacsora, vízmelegítés, mert hajnali 2-kor mindenki indul a csúcsra, nem hagynak minket sem aludni. Kikészítettük a szükséges holmikat köztük a fejlámpákat, amikre napfelkeltéig bizony szükségünk volt.

Június 20. (szerda):

Nem aludtunk túl sokat, de a lámpát könyörtelenül felkapcsolták és mindenki nekiállt készülődni. Most mi is egész gyorsak voltunk – reggelizni nem bírtunk – így 3/4 óra alatt elkészültünk és irány a hegy! Előttünk már hosszú lámpakígyó tekergett kisebb kihagyásokkal. Ráálltunk a nyomra és kezdődött a végeláthatatlan menetelés. Csak az előttünk lévőt láttuk és léptünk mindig a nyomába. Az idő lassan múlt. A sarkcsillag vezetett minket.

Lassan kezdett pirkadni, lekapcsoltuk a lámpákat, de a menetelésnek csak nem akart vége szakadni. Végre felértünk egy dombtetőre és szemünk elé tárult a csúcs (persze még jó messze) és egy házikó ahova az egyre erősödő szél elől be is húzódtunk. Fáradtak voltunk és fáztunk, így leheveredtünk a koszos matracokra és magunkra húztuk a szakadt takarókat. Pihentünk pár órát, míg teljesen kifogytak az emberek a házból. Időnként megnéztük a középső utat a ház elől, hátha érkeznek gyalog is onnan, de csak túrasível jöttek. Abban reménykedtünk, hogy ha lesznek nyomok, akkor mi is mehetünk arra és így kikerülhetjük a meredek sziklás részt, ahol tegnap felmásztunk. Nem volt szerencsénk. Igaz, hogy akkor vissza kellett volna mászni utána az útközben elhagyott csomagokért.

Kezdtünk éhesek lenni, de csak egy kevés csoki volt nálunk – valahogy elszámoltuk a magunkkal hozott kaja mennyiségét. Kis nézelődés után találtunk 3db kekszet az egyik ágyon, megettük. Az elektromos szekrény tetején volt egy tasak paradicsomleves szerűség, mintha apró gabonapelyhek lettek volna benne és vitaminok a felirat szerint. Víz is kellett. Sebaj akadt pár palack befagyott ásványvíz az asztalon. Elő a gázfőzőt és már készült is az ebéd. Persze egy zacskó leves kevés volt. Találtunk valami apró tarhonyaszerű dolgot is. Azt is megfőztük több lépcsőben. Éppen beesett az ajtón egy pár teljesen elcsigázva. A csúcsról jöttek. Zoli megkínálta őket is, boldogan elfogadták. Később még 3 bosnyák érkezett. Mikor elmentek ottfelejtettek egy doboz babapiskótát. Az idő telt, a szél továbbra sem enyhült. Döntenünk kellet, hogy mi legyen: vissza, vagy előre? Megpróbáljuk! Összepakoltunk és a hátizsákokat a sarokba tettük, nem akartuk felcipelni.

A szél időnként az arcunkba vágta az apró jégszilánkokat, ilyenkor megálltunk és megvártuk, míg elmegy a széllökés. Jól éreztük magunkat, jól haladtunk. 4600 körül szembe találtuk magunkat egy mindkét oldalra meredeken lejtő gerinccel, amin át kellett volna mászni. Itt döntöttünk a visszafordulás mellett, mert nem akartuk, hogy lefújjon a szél. Mint később kiderült, jól tettük, hogy a csúcsig hátralévő 2 órát a visszaúthoz használtuk fel.

Gyorsan leértünk a házhoz, megettük a babapiskótát, aztán irány a Tete Rousse ház. Kis ereszkedés után fel kellett volna jutnunk a dombra, ahonnan reggel mindent megpillantottunk. Nagyon nem akart sikerülni. Hányinger, fejfájás, rosszkedv. Egy lábfejnyinél kisebbeket léptem, de így is többször meg kellett állnunk. Ekkor már mindent megfogadtunk, csak visszajussunk valahogy:

  • 3000 méter fölé ezentúl csak felvonóval megyünk.
  • A Jánoshegyre csak fogaskerekűvel.
  • Hágovasat az életben nem veszünk többet a lábunkra.
  • És persze soha többet ilyen hülyeséget...

Persze mindez mit sem segített rajtunk, a lejtős részen is csak lassan haladtunk, sokszori megállással. Halványan emlékszem, hogy azért szép volt, de fényképezni és videózni semmi erőnk nem volt.

3/4 8 volt, mikor visszaértünk a házhoz. A fejfájás lassan elmúlt, ahogy 4000 m alá ereszkedtünk, de a rossz közérzet és étvágytalanság még sokáig megmaradt. Zoli rendelt 2 vacsorát, de nagyon nehezen tudtuk legyűrni hárman. Egy szelet sajt, zöldségleves, kukoricakása sültkolbásszal, és birsalma kompót-lekvár desszertnek.

Holnap le kell jutnunk! Mindegy, beestünk az ágyba...

Június 21. (csütörtök):

2-kor ébredtünk, a lámpa felkapcsolva. Kárörvendően lestünk ki a takaróink alól, mi már tudjuk, mi vár rájuk. Gyorsan visszaalszunk.

8-kor ismét ébresztés, a szoba majdnem üres. Hajtogatják a takarókat, aztán bezárják a hálót. Mennünk kell, bár nagyon nehéz ilyen korán kimászni az ágyból. Persze sietnünk is kell, mert ha megolvad a hó sokkal veszélyesebb a lejutás. Szerencsére nyugati oldalon kell ereszkednünk.

A reggeli nem túl bőséges, de saját kajánk már nincs: Egy nagy bögre csokoládé, két szelet kis kenyér, vaj és egy kis dzsem.

10-re sikerül elkészülnünk. Nekiindulunk a napsütésben, szél nincs. Lassan araszolunk lefelé, már mindannyian fáradtak vagyunk. Ez néha kiüt, aztán megyünk tovább, egyre lejjebb, időnként jó hasznát véve a jégcsákányoknak. Végre itt a Culoár, az átkelés már gyorsan megy, aztán már csak egy kis havas és megérkeztünk. 3/4 2. Nagyon kell sietnünk, mert 1/2 5-kor indul a vonat és még „két napi” út vár ránk. Nincs sok esélyünk. Bevágjuk az itt maradt cuccokat a hátizsákokba, de így is 3/4 órát vacakoltunk.

Indulás. A ház után nem sokkal van egy rövidítő út, de nem merünk nekivágni, mert már igen olvadt a hó, félünk a lavináktól. Irány a sziklás út. A hágóvasaktól már megszabadultunk, így igencsak csúszkálunk a sziklákon a kásás hóban. Mégiscsak meg kéne próbálni a rövidítő völgyet. Majd a szélén megyünk, akkor nem visz el a lavina. Nehezen megy a leereszkedés, mert a kövek mind mozognak és csúsznak. Mikor beérünk a völgybe, többen megjelennek fölöttünk, és gatyaféken elindulnak lefelé. Villámgyorsan elszáguldanak mellettünk. Így már kevésbé tűnik veszélyesnek a dolog, kezdünk jobb kedvre derülni, és persze az esélyünk is nő, hogy elérjük a vonatot! Gyerünk utánuk. Fantasztikus száguldás lefelé, de nem vagyok elégedett. Elő egy darab nejlont, Zolival osztozunk aztán irány tovább. Veronika nem kért. A távolban elsuhan a Forteresse ház. Még egy kis gyaloglás, de már nem vagyunk messze, el fogjuk érni a vonatot. Lefényképezünk egy zergét is. Egyre több a turista – rövidnadrágban. Amikor fölfelé jöttünk, még havazott, most meg már alig van hó és nagy a meleg. Az út végére azért még találunk havat egy meredek részen, ami pont az állomásra visz. Utolsó csúszdázás, nevetve érkezünk meg, mindenki minket figyel. 4 óra. Megcsináltuk.

A vonatba alig férünk be, lévén aznap utolsó és tele turistával, de nagyon örülünk, hogy lejutottunk. Lassan leballagunk a kocsihoz a parkolóba és szétszórjuk a vizes cuccokat a napon. Végre tiszta ruhát vehetünk! Egyre több kaja kerül elő, mindenbe belekóstolunk. Jó az idő, úgy döntünk, hogy sátorban alszunk, és reggel korán indulunk.

Június 22. (péntek):

Még nincs 6 óra, de Zoli kizavar minket a sátorból, hosszú út vár ma ránk. Majd durmolunk tovább a kocsiban. Gyors összepakolás, aztán irány Lugano a csokoládégyár. Útközben lefényképezünk egy mormotát és a hófalat a Lufenen hágón.

Érdekes a csokigyár, de a legjobb, hogy ingyen ehetünk csokit, amennyi belénkfér. Nem tudunk, annyit enni, hogy kijöjjön belőle a 3 CHF árú jegy...

1-kor tovább, már nem állunk meg, majd otthon kipihenjük magunkat.

Június 23. (szombat):

Hajnali 2-kor megérkezünk Budapestre.

Hasznos felszerelések:

hágóvas, jégcsákány, beülő, kötél, fejlámpa, és még sokminden más...

  GNU AGPLv3 mrd.hu