Utolsó hozzászólások

Miki [2017-11-25 00:02:33]
» gombavizsgálat

[újonc] [2014-03-14 21:33:00]
» túra

Miki [2013-04-29 10:05:58]
» kis gomba, nagy gomba

[Valaki] [2013-04-28 00:42:56]
» OK

[Valaki] [2013-04-28 00:29:39]
» Milyen cím?

bloggerek

Miki

bejelentkezés

(regisztráció)

ubuntu.hu
RSS 2.0
Miki – blog
Hoverla, Fekete Tisza forrás

#516 – Miki

2004-08-23 00:00:00

nincs hozzászólás

összes kép (179)

2004. augusztus 17 – 22.

Izgalmas kaland volt! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több mint 300 kockát kattintottam el három nap alatt. Na jó, utazással együtt öt nap, de ez a szám mindenképpen rekordmennyiség!

kedd

Alaposan kicentizve értük el a 17 órakor induló sárospataki vonatot, így már csak a dohányzó részre kaptunk jegyet. Hogy jobban érezzük magunkat rögtön elmentünk sörért a büfékocsiba, majd elpusztítottuk Péter szilvás sütijét.

Szerencsen átszállás. A várakozás alatt beizzítottuk a GPS-t, úgy tűnt működni fog.

Sárospatakon némi várakozás után megérkezett Kristóf és a további utazásra szánt jármű, a 20 éves sárga Transpi. A rövid út alatt kiderültek apróbb hiányosságai (bicskával indul, ereszti a vizet és a benzint, a vezető lába alá köpi a fékolajat), de mindezek ellenére sem vesztettük kedvünket.

Finom vacsora után tértünk nyugovóra, persze nem megfeledkezve a „vad” vidékeken szokásos „fertőtlenítésről”!

szerda

Mi korán akartunk indulni, de az autó nem igazán. A szervizben kicsit helyrepofozták, vásároltunk még a piacon, aztán már csak a forgalmi és a zöldkártya hiányzott. A forgalmi előkerült, de a zöldkártyáért Sátoraljaújhelyre kellett mennünk. Nem nagy kitérő és végre elindulhattunk.

Fél 2-kor végre Újhelyet is elhagytuk és kezdődött a zötyögés a határig. Bár 4-kor már Tiszabecsen voltunk, 5-kor még az Ukrán papírokat töltögettük ki.

Végül átjutottunk, tankoltunk és nekivágtunk az útnak Nagyszőlősre. Itt gyorsan lezuhanyoztunk, ami már igencsak ránk fért, konstatáltuk a kocsi alatt növekvő benzintócsát (mondták, hogy ereszt, ha túltöltjük), aztán indultunk tovább Técső felé.

Negyed 8 körül érkeztünk. Megkerestük Laci bácsit a kurátort, aki nagy segítségünkre volt. Először is váltott pénzt nekünk, majd szállást ajánlott a plébánián, végül elkalauzolt bennünket egy étterembe, ahol sötétség volt, vendég viszont nem, de minket kedvesen kiszolgáltak. A rendelés gyorsan ment. Laci bácsi fordított és amúgy is csak háromféle kaja volt. Borscs, borjúpaprikás, káposztasaláta és persze sör volt a nyertes menü. Mindezért 3000 Ft-ot fizettünk 4 személyre.

Az éjszakánk már kevésbé alakult jól, mert a plébánián meleg volt és sok a szúnyog. A reggeli indulásra 7 órát beszéltünk meg Laci bácsival, de azt nem, hogy melyik idő szerint.

csütörtök

Így aztán fél 7-kor felkeltünk, már úgysem bírtuk tovább. Összepakoltunk, majd vásárolni indultunk. A piacon sikerült paprikát, barackot és tejet szereznünk, végül a kenyérboltot is megtaláltuk. Visszaérve Laci bácsi is előkerült, aki szerzett magyar nyelvű újságokat és előszedte a kapukulcsot, hogy az autó se maradjon bezárva. Hamarosan útnak indulhattunk Rahó felé.

Útközben beugrottunk még egy kis boltba Aknaszlatinán, ahol vettünk sajtot és konzervet, amelyek közül csak a Sprotni feliratút mertük bevállalni.

Fél 9-kor már Európa közepén jártunk, ezt meg is ünnepeltük egy kis reggelivel.

Rahón próbáltuk megtalálni a plébániát, de kiderült, hogy a plébános Körösmezőn van a búcsúban, így aztán folytattuk utunkat végre egy magyarul beszélő stoppos néni társaságában. A búcsút nem találtuk, ezért úgy döntöttünk, hogy megyünk kocsival amíg lehet, aztán valahol megkérjük, hogy vigyázzanak rá. Kicsit előbb meg kellett állnunk, mert a rossz út miatti lassú menetben a víz kezdett kifogyni a kocsiból. Feltöltés után végre eljutottunk a sorompóig. Járművünk egy udvarba került, mi pedig a jegyek megvásárlása után nekivágtunk úticélunk meghódításának!

12-kor már javában lépkedtünk egy patak mellett, ettük a málnát és időnként rápillantottunk az igen távolinak tűnő csúcsra. 1 óra körül megebédeltünk egy kis pihenőhelyen, majd elhaladva két hosszú ideje befejezetlen vendégház mellett, nekivágtunk a túra nehezebbik szakaszának. Egy darabig még jöttek szembe emberek, akik mondták, hogy messze van még, messze, de aztán már csak magunkban bandukoltunk a helyenként nem kevéssé meredek ösvényeken. Jó 2 óra alatt feljutottunk egy forrásig, ahol tehenek és egy pásztornéni lakott néhány fa kalyibában. Pihentünk, vizet vettünk magunkhoz és a csomagok nagy részét rábíztuk a nénire. Én csak a sátrat tettem le, az a biztos, ha minden nálam van.

Végül nekivágtunk a hátralévő 635m szintnek. A fák közül kiérve a csúcs persze még mindig elég távolinak tűnt, de azért szépen lassan csak növekedett. Már egészen közel jártunk, mikor egy faházból előugrott két helyi ember és a jegyünket követelték. Szerencsére nálunk volt.

Innen már tényleg közel voltunk. Péter itt letáborozott, mert az út kezdett kitettebb lenni, és inkább megvárta míg visszaérünk.

Végre fent vagyunk! 6 óra. Csúcscsoki, csúcsfotó. Emberek jöttek-mentek a túloldalról. Kicsit lehangoló volt, mikor egy bácsika megjelent suhi-puhi ruhájában és strandpapucsban.

Lefelé megtekintettük a szemétgyűjtő gödröt, összeszedtük Pétert (Higgins!), aztán sietősen lépkedtünk a tehenésznénihez a cuccainkért.

Ami fölfelé két óra volt, azt most egy óra alatt lefutottam. Mire a többiek megjöttek, már csak gyújtani kellett a tüzet. Elmentek a cuccokért, meg mosakodni a forráshoz. Nekem nem volt kedvem a jéghideg vízhez. Inkább egy kulaccsal elvonultam egy bokor mögé. Tökéletes tisztaság.

Gyorsan sátrat vertünk, pont elfért a kettő egymás mellett a kis placcon, aztán nekiláttunk a tűz mellett a vacsoránknak.

péntek

Reggel 8-kor keltünk, lebontottuk a sátrakat, kiteregettük a nedves ruhákat a napra száradni és készülődtünk a reggelihez. Zsombi jóvoltából egy fertőtlenítő koccintással kezdhettünk neki, aztán elpusztítottuk a maradék kenyeret és konzervet. 10 óra körül mikor már semmi ehető nem volt, nekivágtunk az útnak.

A pataknál rövid pihenőt és fürdőzést tartottunk, aztán fél 1-kor végre megpillanthattuk autónkat.

Összepakoltunk, kifizettük az 5 grivnyát (kb. 200 Ft) az őrzésért és már száguldottunk is egy bolt és következő úticélunk felé.

Vettünk kenyeret, sajtot, sprotnit és paprikát, majd végül egy dobozos fagyival is megleptük magunkat. Az élelmesebbek cigiből is bőven bevásároltak.

De ez nem volt elég! Éttermet akartunk és meleg kaját! Egy darabig keresgéltünk, bár látszott, hogy errefelé kevés esélyünk van, végül egy sörözőben kiderült, hogy tudnak adni sült csirkét. Beültünk. Megjött a sör, majd hamarosan egy tálon a gusztusosan elrendezett csirkefalatok salátával. Nem tartott sokáig elpusztítani, de jóllaktunk és idővel sem álltunk jól, ezért kocsiba vágódtunk és Feketetisza felé vettük az irányt.

Az út egyre rosszabb lett, míg végül ismét sorompóhoz nem érkeztünk. Parkolót kellett keresni. Találtunk is egy kedves házaspárt, ahol a feleség angoltanárnő volt, így a kommunikáció is egész jól ment. Indulás előtt koccintottunk, majd negyed 5-kor elindultunk a Tisza mellett fölfelé.

A sorompónál felírták az adatainkat, de fizetni nem kellett.

Lassan haladtunk az alig emelkedő poros úton, de még így is leesett a nyakamból a törülköző. Rohanhattam vissza érte úgy fél kilométert...

Találtunk egy jó ideje elhagyatott turistaházat, aminek a lépcsőjénél megpihentünk, de teával nem kínáltak meg, majd fél óra múlva egy remek tisztást éjszakára. 7 óra felé járt az idő. Sátrat vertünk és megmosakodtunk a patakban, bár szörnyen hideg volt. Zsombi persze megint belefeküdt!

A nedves fenyőkből nem lett nagy tűz, de azért a mentatea megfőtt rajta és a konzerveket is meg tudtuk melegíteni. Lefekvéskor igyekeztünk elfelejteni, hogy az utolsó útszéli táblára medve volt rajzolva.

szombat

Reggel ismét felszítottuk a tüzet, elkészült a kávé és a tea, megreggeliztünk és nekivágtunk a távnak. Annak, amit tegnap kellett volna teljesíteni, mert a mai napra Szinevér volt tervezve. Először találjuk a meg a Tisza forrását!

10 után indultunk útnak. Egyre elhagyatottabb vidékeken jártunk. Mígnem teljesen eltévedtünk. Még a GPS sem tudott egyből kisegíteni a bajból. Egy idő után azért csak megmutatta, hogy rossz irányba haladunk. Igaz ez abból is kiderült, hogy elfogyott az út. Visszafordultunk.

Megcsodáltuk a Monarchia korabeli kisvasút hídjának kőpillérjeit, majd a vasút nyomában fölfelé indultunk. Zsombi idén is jóllakhatott légyölő galócával, gyönyörű példányokat találtunk neki.

Később összefutottunk néhány kerékpáros turistával, Oroszországból. Lehet, hogy jövőre mi is ide jövünk?

Egy idő után Péter és Zsombi bedobták a cuccaikat a bozótba, mondván majd visszafelé összeszedik, úgysem jár erre senki. Minek cipeljék?

Persze megint eltévedtünk. Végigmentünk a vasút nyomán a hágóig, ami kisebb kitérőt jelentett a forráshoz képest. Legalább tudtuk hol vagyunk.

Innen már gyorsan megtaláltuk célunkat, meg előtte egy hatalmas málnást. Mindkettőnek örültünk.

Először egy magyar nyelvű emléktáblára bukkantunk, majd előkerült a forrás is. A monarchia korabeli emlékmű szocialista stílusú vasbetonnal megtámogatva. Megérdemeltük a csokit.

Kettőkor indultunk vissza, immár a helyes úton. De vajon a csomagok útba esnek-e? Szerencsére igen. Sokáig gyalogoltunk, gyalogoltunk és egyre kevésbé esett jól. A vége felé már alig vonszoltuk magunkat. Én pihenésképpen megfürödtem a patakban. A többiek észre sem vettek úgy mentek el tőlem 30 méterre.

Negyed 6-ra értünk a buszhoz, ahol a néni nagyon finom házi szörppel fogadott minket, amiben még a gyümölcsök is benne voltak. Megkínált sütivel, majd behívott és friss kenyeret, húst meg persze vodkát kaptunk. Kezdett ciki lenni a dolog. Mi nagy zavarunkban nekik ajándékoztuk 4 üveg borsodi sörünket. A kisfiútól vettünk ecetes vargányát üvegben, aztán végre elindulhattunk. Negyed 7 volt.

Legnagyobb sajnálatunkra a csirkés söröző már zárva volt mire odaértünk. Éhesen száguldottunk tovább Técső felé, bár a szerv megpróbálta utunkat állni egy ellenőrzőpontnál. A papírok azonban rendben voltak, így továbbmehettünk. Nem hiába töltöttünk velük egy órát a határon!

A plébániát ismét megkaptuk, és az étteremmel már magunk is elboldogultunk. A hittanteremben sátrat vertünk, hogy ne csípjenek a szúnyogok. Viszont nagyon meleg lett. Sehogy sem volt jó.

vasárnap

Reggel Laci bácsi elvitt minket a legjobb helyi boltba. Szinte minden volt. Ajándékokat vettünk, meg némi eleséget az útra, aztán elbúcsúztunk és irány a határ.

Beálltunk a sorba. Jöttek a lejmoló gyerekek, aztán egy rém ronda ukrán hölgy, aki ezt mondta: „100 Ft. Ez a környezetvédelem, hogy átmennek a határon.” Nem tudtunk nemet mondani...

A határ túloldalán végre otthon éreztük magunkat. Még az sem zavart, hogy az irtózatos felhőszakadásban kissé beázott a kocsi. Péternek egy törülközővel állandóan készenlétben kellett állnia.

Sárospatakra tartottunk, ahol 1 kerékpárt kellett magunkhoz venni, aztán mehettünk tovább a busszal Budapest felé.

Mezőkövesden szétvált 4 fős túracsapatunk, de előtte még benyomtunk néhány palacsintát a cukrászdában. Péter és Zsombi családjaik és saját autóik boldog társaságában indultak hazafelé, persze a gyorsabb autópályán. Bara és én pedig nekivágtunk a 3-as útnak a délutáni napsütésben.

Triglav, második nekifutás

#517 – Miki

2004-08-02 00:00:00

nincs hozzászólás

összes kép (111)

2004. július 30. – augusztus 1.

Hat. Ennyi lett a létszáma kis csapatunknak, akik végül feljutottunk a csúcsra. De ne vágjunk egyből a dolgok közepébe.

Június 23-24-én a Baraka Szlovén-éxtrém túrája keretében megpróbáltuk meghódítani a Júlia-alpok legmagasabb csúcsát. Az akkor még vastagon hó borította hegy viszont nem hagyta magát. Sem a jeges út, sem pedig a másnap reggeli köd nem tette lehetővé a csúcstámadást. A kaland egyeseknek kudarcot, másoknak csak kis bosszúságot jelentett, de az elhatározás megszületett: márpedig újra nekivágunk és előbb-utóbb legyűrjük a meredek sziklákat! Ez az alkalom pedig alig egy hónap múlva el is érkezett.

július 30.

A 2 órára tervezett indulás nem az első sikeres megmozdulása volt a csapatnak, de reménykedtünk, hogy a későbbiekben jobban a mi akaratunk szerint alakulnak majd a dolgok. 2 óra 50-kor két autóval elhagytuk az Osztyepenkónál lévő üzemanyagtöltő-állomást és nagy tempóban Hegyeshalom felé vettük az irányt. Az egyik autóban Ancsa, Szandra és Gábor, míg a másikban Betti, Kálmán és jómagam utaztunk. Kálmán diktálta a tempót, de a félszemű Ford végig a nyomunkban maradt _.

A határon szerencsére gyorsan átjutottunk, de nem volt vesztegetni való időnk, söpörtünk tovább Szlovénia felé. Parndorf-nál letértünk az autópályáról és Eisenstadt felé rövidítettünk, reméljük nem csak távolságban. Az eseménytelen utat Graz előtt a walki-talki-n keresztül Szandra szakította meg, mondván jó lenne megállni a következő Rosenbergernél. Tankolás és egyéb folyó ügyek elintézése után hárman beszélgettünk a kocsinál és vártuk, hogy a csapat másik fele is előkerüljön. A kis pihenő már 30 perce tartott, mikor a walki-talki-n jelezték, hogy ideje lenne indulni, de továbbra sem voltak sehol. Végre kisétáltak, boldog mosollyal arcukon, majd az autójukat is megtalálták. Mi kicsit bosszankodtunk a 20 perc veszteségen.

Jó ütemben haladtunk tovább, csak néha-néha kellett lassítanunk útfelbontások alkalmával. Elsuhant Graz, Klagenfurt, és Villach előtt délnek fordultunk a határ és a Karawanken-Tunnel felé. A hátáron 5-10 perces sor volt, majd az alagútért „büntettek” minket 6,50 euróra, de megérte a rövidítés, mert nem éjszaka akartunk sátrat verni. Az alagút után egyből Kranjska Gora felé vettük az irányt, majd pár km után ismét délnek, Mojstrana irányába.

Itt balra! - tűnt ismerősnek egy kis mellékutcának látszó elágazás. És valóban, kis fatáblácskákon Radovna és Krma felirat _ volt olvasható. Elhagytuk Mojstranát és az aszfaltot is egy rövid időre, majd az út kiszélesedett és újra normális útburkolaton haladtunk Zg. Radovnáig, bár az út meredeksége helyenként nem volt átlagos (18%). A falu után újabb elágazás, Krma jobbra, _ majd Krma ismét jobbra, már csak 5 km. _ Innen már csak kavicsos út vezetett, a buszból jól ismert huppanókkal tarkítva. Útközben többször megcsodáltuk a sátrazni, tüzet rakni, és még sokmindent tilos táblákat. Magunk mögött hagytuk a Kovinarska Koca túristaházat, majd rövid eszmecserére megálltunk a kisháznál, ahol anno már a busz sem tudott tovább menni. Sajnos a tulajdonosok éppen sütögettek a kertben, így gyorsan továbbmentünk az utolsó parkolóig, ahol két autót találtunk.

Már majdnem teljesen besötétedett, így fejlámpával kellett sátrat verni, amit kis bizonytalankodás után mertünk csak megtenni. Gyors vacsorafőzés után ágyba bújtunk és reméltük, hogy legalább reggelig hagynak aludni, és csak utána büntetnek meg...

július 31.

5 óra 50-kor keltünk, bár füldugó nélkül alvó társaim már hajnali 1 órakor, majd 3 és 4 órakor ismét, végül 5-től folyamatosan érkező autókról számoltak be. Tele is volt a parkoló mikor kidugtam a fejem a hűvös levegőbe. Rohamtempóban összecsavartuk a sátrakat és hálózsákokat, de a készülődés, ___ a reggeli és a Ford kulcsának keresése fél 8-ig eltartott. Bár nem került elő, végül a pótkulcs segítségével bezárult az autó és nekivágtunk az útnak.

Kellemes tempóban haladtunk, váltott vezetéssel :), de az idő kezdett egyre melegebb lenni és egyre többször hallatszott, hogy jól esne már egy kis pihenés. De nem úgy van ám, hogy bármikor megállunk, azt' pihenünk ahol jól esik! Kálmán kiadta az utasítást és jó példát mutatva az élre állt: 1 órát megyünk, 20 percet pihenünk. Az 1 óra elteltével pont elértük a törpefenyők közti kis tisztást. _ Ideje volt kifújni magunkat egy kicsit és előszedni a napkrémet.

20 perc múlva ismét hátunkra vettük a zsákokat és nekivágtunk a következő etapnak, amit valami ebédfélével zártunk le.

Közben nem vettünk észre egy útelágazást, így aztán nehezített úton mászhattunk fölfelé _. Végül a harmadik szakasz alkalmával egyszer csak a mentőhelikopter leszállópályáján találtuk magunkat _. Nem bántuk, mert szépen látszott, hogy innen is könnyedén elérhetjük a házat és jóleső örömmel csodáltuk a közeli domboldalban a birkanyájat _. A menetelés és pihenés váltakozásait ekkor már csak Szandra tudta követni, aki keményen be is tarttatta velünk, mikor Ancsával idő előtt pihenni próbáltunk.

A Triglavski Dom egyre közeledett, végül háromnegyed 1-kor megpillanthattuk a rengeteg embert, akik a teraszon ücsörögtek. Szegény Ancsát pedig visszazavartam a végén egy kép erejéig _. Mi félig megkerülve a házat találtunk helyet csúcsra néző kilátással. Az orrunkat befogtuk...

Bejelentkeztünk, megmosakodtunk, újra megebédeltünk. A korai érkezést tekintve a lányok úgy határoztak, hogy 2-kor akár tovább is mehetünk. A felesleges cuccokat, mint kötél, beülő és egyebek nem akartuk felcipelni, ezért a lányok hátizsákjaiba tömtük és a recepción hagytuk. A nagy megkönnyebbüléstől fél 2-kor menetkészek voltunk és az alig bárányfelhős időben megtámadtuk a csúcsot _.

1 óra, látszott a táblán, de mi nem akartuk nagyon elkapkodni. Komótosan haladtunk felfelé _. A szint egyre fogyott és mi egyre magasabban találtuk magunkat. Elértük a Kis Triglav-ot, megelőztünk egy 4 fős magyar csapatot, és másztunk tovább. Bár az út egyre kitettebb lett _, rendületlenül kitartottunk. A csúcsot kézenfogva egyszerre értük el, kicsit több mint 1 óra alatt.

Pihenés, fényképezés _, csúcscsoki következett, plusz bizonyítékként pedig Triglav pecsét került Ancsa, Betti és az én útlevelembe. A csúcscsokik _ szakmai beosztása a következő volt: orvosok Milka, közgazdászok Ritter Sport, IT-részleg energiaszelet fogyasztásával ünnepelte a csúcsot. Időnként süvítő hang kiséretében egy vitorlázógép zúgott el fejünk felett, néha 5-10 méterre is megközelítve a csúcsot.

A sűrűsödő és sötétülő felhők végül is indulásra kényszerítettek minket, de aggodalmunk alaptalannak bizonyult, aznap nem jártak sikerrel. 5 óra előtt elértük a turistaházat, ahol bevált helyünkön egy-egy doboz sörrel ünnepeltük sikerünket _. Na jó, volt, aki teával... Mentek az SMS-ek, Márk helyett még egy középkorú hölgyet is felhívtunk, hogy elújságoljuk a nagy hírt _.

Sokáig süttettük a hasunkat _, míg elkezdett korogni és rászántuk magunkat a vacsorára. Némi félreértések miatt töméntelen mennyiségű palacsintát fogyasztottunk, aztán persze mégis ki kellett fizetni. Egyel többet, de inkább nem vitatkoztunk.

Éjszakára külön szobát kaptunk, csúcsra néző panorámával és egyszer használatos papír ágyneművel. (A Barakától várjuk, hogy a múltkor ki nem osztott ágyneműket minden érintettnek postázzák! :) Az aznapi 1940 m összesített szintemelkedés után senkinek nem volt szüksége altatóra.

augusztus 1.

Fél 8 körül ébredtünk. A mai csúcsmászás és napfelkelte nézés a ködös hajnalra való tekintettel elmaradt. Fáradtságunknak betudandó, 2 teljes órára volt szükségünk az útrakész állapot eléréséhez, de lassan ez is sikerült.

Lefelé másik utat választottunk _, régi emlékeket idéző, meredek havas részekkel megtűzdelve. Előző nap egy 20-30 fős társaság erről közelítette meg a házat _, reméltük, hogy nekünk is sikerül végigjárni. A szakasz végén kereszteztük fölfelé használt utunkat, így kihagyva a repteret és követve a múlt hónapban feljövetelre használt utat _.

A szint egyre fogyott, csak apró pihenőket tartottunk. Egyre kevésbé esett jól az út végi meredek ereszkedés, így beérve az erdőbe Ancsa futásba kezdett. Végre egy kis változatosság! Szandra és én a nyomába eredtünk. Folyamatosan néztem az órán a szintet és az időt. 1 órára akartunk a parkolóba érni. Versenyt futottunk az idővel. 5 perc késéssel ugyan, de jól esett megérkezni a hidegvízzel teli kádhoz és végre lemosni magunkról a két fárasztó nap porát. 10 perc múlva a többiek is megérkeztek. A visszaút 1525 m ereszkedését és 35 m emelkedését 3 óra 50 perc alatt tettük meg a háztól a parkolóig, a rövid pihenőket is beleszámolva.

Nem kapkodtuk el az ebédet _ és a pakolást __, majd egy csoportkép _ után 3 óra körül indultunk hazafelé, búcsút intve a gyönyörű tájnak. A határhoz érve már nagyon szomjasak voltunk és hidegre vágytunk, ezért kiugrottam a kocsiból, úgyis lassan ment a sor. Mire sikerült vennem egy üveg hideg ásványvizet, a többiek már a határon túl az alagút pénztáránál voltak. Vicces látvány lehetett, ahogy mezítláb egy palack vízzel a kezemben futok az autópálya közepén. Szerencsére az útlevelem nálam volt, aztán végül csak megvártak az alagút előtt. Reméltük, hogy hazafelé is tartani tudjuk a 6 órás menetidőt, de sajnos az útlezárások miatti torlódások megakadályoztak benne. Bettit útközben Tatabányán kidobva 11 körül érkeztünk Budapestre.

Gratulálok minden résztvevőnek! Örülök, hogy veletek lehettem!

  GNU AGPLv3 mrd.hu